Hungarian Bible

Ephesians 1

Ephesians

Return to Index

Chapter 2

1

  Titeket is [megelevenített,] a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, 


2

  Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; 


3

  A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is: 


4

  De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, 


5

  Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) 


6

  És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: 


7

  Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. 


8

  Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 


9

  Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. 


10

  Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. 


11

  Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett [s] a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés, 


12

  Hogy ti, [mondom], abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon; 


13

  Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. 


14

  Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két [nemzetséget,] és lerontotta a közbevetett választófalat, 


15

  Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; 


16

  És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. 


17

  És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. 


18

  Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 


19

  Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, 


20

  Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, 


21

  A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; 


22

  A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által. 


Ephesians 3

 

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: